Tisztasági festés

A tisztasági festés fogalma sokaknak nem ugyanazt jelenti. Egy kevésbé szennyezett felületen lehetséges akár egy rétegben is kivitelezni, persze ehhez a piacon kapható jobb minőségű festék anyagok közül kell válogatni és megbízható szobafestő szakembert hívni, akinek komoly gyakorlata van a festék megfelelő hígításáról, a falfelület szívóképességének megállapításáról. Tehát ha például a felület kopik, úgynevezett krétásodik, vagy korábban gyengébb minőségű anyaggal festették és emiatt nagy a szívóképessége, akkor szükségessé válik mélyalapozó koncentrátum használata is, és ekkor már nem csak egyszerű tisztasági festésről beszélünk.

Azonban egy megvigyázott, jó minőségű anyagokkal festett lakás esetén is 3-4 év használat után már olyan piszkolódások keletkezhetnek - kapcsolók körül, éleknél, szűk előszoba oldalfalain, gyerekek és háziállatok nyomán - amik már két réteg festék használatát tehetik szükségessé. Tehát tisztasági festésnél is a legtöbb esetben célszerű a helyszíni felmérés, hogy pontos, korrekt árat kaphasson a tisztasági festésről. A legtöbb esetben ilyenkor a fehér falakat vonjuk át azonos színnel, de világos, pasztell árnyalatú falakat is átfesthetünk egy rétegben, ha megközelítőleg azonos, esetleg egy kicsit sötétebb színt választunk. Homlokzatok, kültéri falfelületek esetében is beszélhetünk tisztasági festésről, ám ebben az esetben már a legritkább esetben elég egy soron festeni, mert az időjárási hatásoknak és nagyobb igénybevételnek kitett felület mélyalapozást vagy legalább két réteg festést igényel. Hasonlóan két réteg festést igényel egy-egy iroda vagy rendelő festése is, ezekben a nagyobb forgalom miatt hamarabb szennyeződhetnek a falfelületek, mely esztétikailag nem megfelelő benyomást kelt a munkatársakban vagy a rendelésre érkezett betegekben, üzleti partnerekben. Ezért rendelők, klinikák, irodák tisztasági festése gyakrabban esedékes mint egy magánlakásé, a Kissfestes portfóliójában is több fogászati rendelő és iroda festése szerepel.

Sokakat érdekel az is, mennyibe fog kerülni a tisztasági festés? Árainkat megtalálja tisztasági festés néven a szobafestés árak menüpont alatt, vagy gyors közelítő számításhoz használja kalulátorunkat lentebb! Egy ilyen munkánál a kisebb faljavításhoz szükséges glett anyagok vagy repedések eltüntetését szolgáló akril tömítők is benne vannak a tisztasági festés anyagköltségében, az árat még a szükséges takarások mértéke növeli, mely az alapterület függvénye és az is befolyásolja, mennyire bútorozott az ingatlan. Tehát a költségek a tisztasági festés munka-és anyagdíjából, valamint a takarás munka-és anyagdíjából tevődik össze, melyeket megtalál szobafestés árak menüpont alatt. A padló és/vagy bútorok takarása a lakás vagy iroda alapterület négyzetméterével kerülnek felszorzásra, a festendő felület pedig a helyszíni felmérés alapján kerül meghatározásra. De az egyszerűség kedvéért lássunk egy korábbi példát.

Tisztasági festés

Festés kalkulátor



Tisztasági festés áraink Budapest, Újbuda, Budafok, Tétény és a közeli agglomerációra érvényesek, mint Budaörs, Törökbálint, Biatorbágy, Diósd, Herceghalom, Budakeszi. Tisztasági festés áraink megegyeznek továbbá az érdi, tárnoki, sóskúti, tordasi vagy pátyi tisztasági festés árakkal.

Vissza